Ne kérdezzétek, magam sem tudom az okát. Pedig higgyétek el, én örülnék a legjobban, ha rájönnék, miért történik így, talán tehetnék is valamit ellene. Nagyon rossz érzés.
Mindünkkel előfordul, hogy egy arc, egy élmény vagy épp egy illat, hang egyszerűen nem megy ki a fejünkből. Hiába múlik el sok hónap, sok év, olyan, mintha tegnap éltük volna át. Hiába tudjuk, hogy már elmúlt, már vége, mégis ijesztően élénk marad az emlék. (tovább…)
Szerettük volna valamilyen jelképes módon már a kezdetek kezdetén leszögezni, mi mellett teszünk hitet, mi az, ami alapvetően meghatározza most és mindenkorra, milyen eszmék mentén kívánunk élni és dolgozni. Hisszük, hogy a tettek számítanak. Nem a már-már közhelyes mondásra gondolok, miszerint egy tett többet mond minden szónál, hanem arra, hogy valahol, valahogyan igenis számítani fog minden apró lépés. Azt, hogy épp melyik és hogyan, még nem tudhatjuk. (tovább…)
Több alkalommal, hosszasan gondolkoztam azon, hogyan fogalmaznám meg, hogyan szedném betűrendbe a választ, ha valaki feltenné nekem azt a kérdést, vajon milyen a tökéletes gazdi? Soha nem sikerült. (tovább…)
Kezd egyre jobban megváltozni a napok hangulata. Úgy tűnik, hogy bár eddig sem volt túl sok a 24 óra, lassan tényleg vajmi kevés lesz.
Mindenhol ugyanazt látom. A város látványosságai, a reklámok és a média azt a képet mutatja, ami szemünk előtt is lebeg. Karácsony. Csupa-csupa meleg szín, narancssárga, bíbor és mélyvörös. A zöld fenyő, rajta megannyi színpompás, csillogó dísz, melyeken megtörik a családi fészek különböző felületeire felaggatott égősor fénye. (tovább…)
Biztos sokan vannak, akiknek megakadt a szemük az egyik, telepen lévő kutyán. Kóborként vendégeskedett nálunk egy francia bulldog jellegű fiatal lánykutya, aki rendkívül mulattató arcberendezéssel bírt. (tovább…)
