Egy pénteki kiszállás

Egy pénteki kiszállás

Általában nagyon be vagyunk táblázva, ezért ritkán tudunk házhoz menni, de ha hívnak, megteszünk mindent, hogy eleget tehessünk a kérésnek. Főleg azért, mert gyakran a közelünkben élő idős emberek telefonálnak, akiknek nem nagyon van lehetőségük rendelőbe vinni kedvencüket. Hozzájuk viszont mindig nagyon szívesen megyünk, mert olyan szívélyesen fogadnak, ami – úgy érzem – ma már egészen ritkaság. A látogatás végeztével pedig minden egyes esetben soványka nyugdíjukból szeretnének csakazértis borravalót adni, amit mosolyogva visszautasítunk, jó helye van annak a pénznek máshol is. Kapunk viszont helyette tojást, pálinkát, levest. :)

Nemrég szintén házhoz hívtak, be kellene oltani egy keverék kutyát. Igen ám, de a város lehető legtúlsóbb végébe, ráadásul pénteken, délután! Istenem, kinek van kedve az őrült városi tülekedésben végigcsorogni, körülvéve csupa olyan sofőrrel, aki a dolgos hét után már nagyon menne oda, ahová? Csúnya szó, dudálás, belédjövök, micsinálsz, hovámész, hülye vagy? Kell ez nekem?

Kell bizony. Ugyanis bár tényleg kínkeserves volt az út, ábrándozva vezettem végig. Olyan sokat gondoltam már rá! Mi lehet vele, hogy van, hol és hogyan él, megváltozott? Megismer vajon? Amikor eszembe jutott, éreztem, hiányzik.

Nagy sokára megérkeztünk, és csak hogy még különlegesebb legyen a hangulat, az eső is megeredt. Gyorsan beengedtek a kertbe, ahol még élénkzöld gyep világított a komor fellegek alatt. Szép kőkerítés, rendezett kert, jól kitalált, romantikus házzal a közepén. A verandához érve megláttam a kutyaházat, annak mélyéből egy orrocska kandikált ki.

Szép lassan kidugta fejét a fekete orr gazdája, ránk nézett borostyán szemeivel, gondolkodott egy sort, majd elvigyorogta magát, s nagy boldogan odaszaladt hozzánk üdvözölni minket. Egyszerűen rá se ismertem. Krumpli egy teljes fényében ragyogó kutyává változott, erős, nyugodt, bundája csillog, egyszerűen gyönyörű! A legmegdöbbentőbb viszont a viselkedése volt, mint egy kölyökkutya, úgy játszott velünk megállás nélkül. Minduntalan felugrált, átölelte derekamat, onnan nézegette arcomat idétlen vigyorával.

krumpli

Semmi félelem, semmi remegés, nem nyitotta ki hangját egyszer sem. Sehol nincs már az a lelkében mélyen sérült, testében rongyosra nyúzott, remegő nyers élet, akit annak idején megismertem. Nehéz körülírni, mit láttam magam előtt. Tudjátok, az a puha, légies, édes vattaszerű aura, amely csak a boldog, elégedett embereket és állatokat övezi. Krumpli otthon van és otthon érzi magát.

Nehéz volt elbúcsúznunk, de idővel muszáj volt mennünk, vártak máshol is. Az autók megint dudáltak, a sofőrök megint vörös arccal ordibáltak, de nekem csak az járt a fejemben, hogy hirtelen az ölembe hullott a legszebb ajándék, amit csak el lehet képzelni. Annyi minden történhetett volna velem azon a pénteken, és mégis pontosan azt kaptam, amire aznap szükségem volt: Krumplit látni.

Gazdáitól képeket is kaptunk. :)

Ha valaki nem ismerné Krumpli történetét, ITT lehet olvasni róla.

Kedves Lídia és Béla! Tudom, hogy azért rám esett a választásotok, mert szerettétek volna, ha találkoznék Krumplival. :) Nagyon hálás vagyok, hogy gondoltatok rám, s ha már nem lehettem ott az örökbefogadásánál, így töltöttétek be az űrt! Köszönöm nektek!

Válaszom

Válaszom

Előző, felmondásomról szóló posztomhoz rengetegen szóltatok hozzá, illetve privát levelekből sem volt hiány, sőt, alig győztem elolvasni az üzeneteket.

Kaptam hideget is, meleget is. Nem véletlenül fogalmaztam abban a bejegyzésben szűkszavúan, ám olyan sokan tettetek fel kérdéseket, hogy úgy érzem, valamilyen formában válaszolnom kell. (tovább…)

Egy ajtó bezárul

Kedves olvasóim!

 Előre is elnézést kérek a – tőlem szokatlan – szűkszavú megfogalmazásért, de olyan közleményt teszek közzé, amit nem tudok és nem is szeretnék bővebben kifejteni. (tovább…)