A bántóan éles, metsző decemberi szél után nagyot szívtam az irodaház steril, kondicionált, de meleg levegőjéből. Arcom sápadt és nyúzott, gondolataim fonala megszakadt, bután és szótlanul néztem magam elé, hogyan tovább.

Egy klasszikus, szürke öltönyt viselő, ráncos öregúr kérdő szeme fogadott, az úriember felállt, s szótlanul, kedélyes mosollyal az arcán mutatott az asztal túloldalán álló székre. Csokornyakkendőt hordott.

  • Szép jó napot kívánok, fiatalember! Ha jól sejtem, Önnel beszéltünk meg találkozót, kérem, üljön le, vágjunk bele a dolgokba, sok munka vár ránk!

  • Viszont kívánom, jó napot, ügyvéd úr! Igen, én volnék, vágjunk is bele, egyetértek…

  • Kicsit bizonytalannak tűnik, látom, nem aludt túl sokat.

  •  Nem vagyok bizonytalan, csak… félek egy kicsit.

  • Sejtem, mitől. Sok ügyfelem volt eddig, de nem mindenki volt ám magabiztos. Az alkalmazotti lét viszonylag biztonságos felhőjéből, bizony, ijesztő érzés hirtelen a kapitalizmus kegyetlen háborújába csöppenni, hol nem számíthat az ember senkire, csak önmagára. Itt írja alá, kérem. Miért döntött úgy, hogy belevág?

  • Tudom, hogy képes vagyok rá, tudom, hogy bízhatok magamban… Nagyon szeretek állatokon segíteni, felülmúlhatatlan érzés a hálás tekintetet, a lelkes farkcsóválást látni, a megnyugtató dorombolást hallani. És végre megtehetnék értük mindent úgy, hogy csak a szívemre kell hallgatnom. Nincs, aki azt mondja, ez a kutya nem ér ennyit, az az ötlet sületlenség. Végre meghitté válna a kör, csak magamnak, csak az állatoknak és azok szeretteinek kellene megfelelnem.

  • Itt írja alá, kérem. Hallgatom.

  • Az elmúlt hónapokban elcsöndesedtem. Van egy kedves naplóm az interneten, oda se írtam egy sort sem. Segítettem, ahol szükség volt rám, de közben inkább pihentem. Régóta éreztem, hogy utam elkerülhetetlenül ide vezet, ebbe a székbe, Ön elé. Magányra vágytam, miközben szépen lassan elnyisszantottam magam mögött a menekülés, a visszavonulás útját. Az elején nem hittem volna, hogy ez ilyen nehéz lesz. És amikor végül az utolsó szálacskák is elszakadtak, az olyan volt, mint egy váratlan arculcsapás. Kegyetlen élmény.

  • Itt írja alá, kérem. Nem akarom még jobban megijeszteni, fiatalember, de ha már témánál vagyunk, tudja-e azt, hogy Magyarországon tíz induló vállalkozásból…?

  • Igen, tudom, tízből öt egy éven belül, tízből kilenc öt éven belül becsődöl.

  • Tudja, miért kérdezem? Kíváncsi vagyok, miért gondolja úgy, hogy épp az Öné lesz az a túlélő egy?

  • Nem tudom, hogy túlélem-e, de nincs más lehetőség, mert ez az én utam. Most, vagy soha. Nagy terveim, nagy álmaim vannak, el nem tudná képzelni, mennyi állat szorul segítségre. Minden nap egyre több.

  • Hogy fogják hívni?

  • Napfivér állatorvosi rendelő.

  • Itt írja alá, kérem. Ez az utolsó. Napfivér…?

  • Ferences gimnáziumba jártam, azonnal megragadott Assisi Szent Ferenc szellemisége. Ő volt az, aki kimondta azt az eszmét, amit kerestem, s amit sajnos nagyon kevesen vallanak magukénak: azért lettünk mi, emberek a teremtés koronái, hogy alázattal viseltessünk az állatok felé. Naphimnusz című imájában testvérének nevezi a Napot, innen ered az életéről készült film címe (Napfivér, Holdnővér) is. Ez a név lesz, amit mindennap látni fogok a rendelőm homlokzatán, ez lesz az, ami erőt ad, ha kudarc ér, vagy vért kell izzadnom. Alázattal az állatokért.

  • Nem tudok mit szólni, csak azt, hogy végeztünk, fiatalember. Járjon szerencsével, azt kívánom!

  • Köszönöm, ügyvéd úr!

És íme, elkezdődött. Más szagúnak tűnt a metsző szél, más színű lett a Nap, a fény. Azt hittem, kábán hagyom el az irodát, rettegve, mint aki a pokolba tart. De nem, biztos lábakon indultam el utamon, mert tudom, hogy ami elkezdődött, az jó.

Posted by Lumia 630