Mindenkinek van álma, sőt, vannak, akik bakancslistát rejtegetnek, gyűrött és szamárfüles kis papírdarabkán vezetik, mit szeretnének elérni e rövid életben. Nekem is van egy álmom. Ezt az álmot régóta dédelgetem, napról-napra egyre jobban körvonalazódik, és úgy érzem, lassan kezd világossá válni, mit is szeretnék pontosan.

Sok minden szerepet játszott abban, hogy az álmom épp ilyenné érett bennem. Mély nyomot hagyott bennem mindaz a sok siker és kudarc, amelynek részese lettem az elmúlt két évben, amelyet az Illatos úton töltöttem. Sok menhelyen jártam, láttam nagyon szép és jó helyen tartott állatokat és láttam bizony olyan telepeket is, ahol nézni is rossz volt, milyen körülmények között élnek az árva négylábúak.

Száz és száz olyan kerítés mellett sétáltam el, amely mögött láncon tartják a házőrzésre tartott kutyákat, ezer és ezer bundát láttam elhanyagolt állapotban. Tudom, mennyire retteg a megkínzott állat, és tudom, milyen nehéz megismerkedni egy végletekig elvadult kutyával. Láttam macskát kínok között meghalni, amelynek vesebetegségét soha senkinek nem jutott eszébe kezeltetni, vágtam le mélyen a húsba nőtt fojtónyakörvet fiatal kutya nyakáról. Sorolhatnám még, de aligha érdemes.

Ám dolgoztam rendelőben is. Tudjátok, milyen nagy öröm jól tartott, boldog állatokat vendégül látni, és érezni, hogy a gazdiból süt a szeretet, a féltő aggodalom? Mindig annak örülök a legjobban, ha a látogatás oka csupán az évi oltás, hiszen a rendelő csempéjét nyáltócsával beterítő kutya olyan fitt, hogy a csodájára kell járni. Szeretem, ha az egyetlen probléma az, hogyan szedjük le a macskát a rendelő mennyezetéről, és melegséggel tölt el, ha a gazdi megbízik bennem, pontosan követi javaslataimat és a kontrollon már nyoma sincs a bajnak. Ha egy állat komoly betegségben szenved, szerencsés beavatottnak érzem magam, ha a gazdival karöltve küzdhetek azért, minél több esélyt kapjon a szeretett, de megesett kedvenc az egészséges, hosszú és boldog életre.

Sokan kértek tőlem segítséget, ám lehetőségeim híján csak tanáccsal szolgálhattam. Emlékszem szinte minden ilyen esetre, rossz érzés volt nagyon, hogy nem vehettem kézbe az ügyet. Minden nap eszembe jut az a négy kutya Paksról, amely olyan súlyos betegségben szenved, hogy komoly felszereltséget, összpontosítást igényelne a gyógyításuk. És még így is hosszú és nehéz volna az az út, amelynek a végén talán a siker vár. Hány meg hány ilyen állat van még?

Ismerem az állatvédő szervezetek, menhelyek problémáit, tudom, sokuk milyen komoly anyagi gonddal küszködik. Minden fillért megpróbálnak a megfelelő helyre tenni úgy, hogy minél több állatnak segíthessenek. Vért izzadnak, minden erőt latba vetnek, de a pénz, az nem jön csak úgy.

Álmom egy olyan állatorvosi rendelő, amely szeretettel fogad minden állatot, akár gazdis, akár menhelyi, akár magányos, akár boldog. Egy olyan rendelő, amelyet a négylábúak bátran látogatnak meg, mert érzik, hogy megkapnak mindent, amire szükségük van.

Ehhez viszont a segítségetekre volna szükségem. Csupán egy kérdőívet kellene kitöltenetek, nem több egy-két percnél, az idő úgyis elromlott máma. :)

Előre is nagyon megköszönöm! :)