Nem aludtam többet 3 óránál, de úgy pattantam fel az ágyból, mintha lett volna az nyolc is, mert nagyon aggódtam. Olyan hatalmasra nőtt az adománygyűjtő akció, hogy úgy éreztük, szinte lehetetlen, hogy minden jól sikerüljön.

Péntek estére a 19 gyűjtőhelyre érkezett adományokat már szállításra kész állapotba hoztuk. Szombat hajnalban 22-en indultunk el egyszerre, a kicsi Puntóktól kezdve a Suzuki Swifteken át az ősrégi Ford Transit-ig volt ott mindenféle szállítóeszköz. Már nem is tudom, hány autóval indultunk el, de a lényeg: magunk se hittük, de minden befért a kisebb-nagyobb rakterekbe. Itt jegyezném meg, talán tuningolni, ültetni kellene a kocsimat, mert nagyon vagány volt, ahogy a több száz kiló táp terhe alatt ráfeküdt a kerekekre a karosszéria. Ám, hogy mindez okozott-e kárt a szerelvényben, azt már nem akarom tudni. :)

Megérkezéskor már alig volt kutya, akit nem ismertem fel, régi ismerősként üdvözöltem őket, míg a viszonzás olyan volt, mint eddig mindég: a határtalan szeretet sétált/futott/csámpázott/sántított felénk x-szer négy lábon. Hiába tudta mindenki, hogy szoros az ütemterv, haladni kell, mindenkiből egy pillanat alatt előtört a gyermeki én. Rögtön fontosabbá vált az állatok dögönyözése, mint bármilyen más teendő. A paksi kutyák egyvalamit nagyon jól tudnak: élvezni a rivaldafényt. :) Láttam már oly sok mindent, mégsem tudtam megállni, hogy ne bámuljam ezt az összevissza sokaságot, amelyet csupaszív, vidám emberek és meggyötört lelkű, szeretetre vágyó kutyák alkottak. Úgy tettem, mintha nem vennék észre semmit, de nagyon meghatott a jelenet. Úgy éreztem, ilyen emberekkel szeretném körbevenni magam minden nap.

Ám reggel a feszültség még bőven ott volt bennem, hiszen még hátravolt a gyűjtőhelyek szerinti leltár mellett a végleges összesítés az adományokról, úgy, hogy minden együtt volt végre. Szerencsére ügyes logisztikával gyorsan végeztünk vele, íme: 44 típusú, összesen 2021 kg száraztáp, 18 típusú konzervből 728 db, vagyis 903 kg  (együttesen majdnem 3 tonna táp), nem beszélve a sok szalámiról, jutalomfalatról, fekhelyekről, medencéről (!), hegynyi ruhadarabról, gyógyszerekről, játékról, fertőtlenítőszerről. És most ezt mind a teljesség igénye nélkül, kérésre az anyagi értékkel bíró adományokról részletes dokumentációval szolgálunk.

AAA7268

Nézzétek Erzsike néni boldog arcát!

AAA7281

Minden cicát lekezelhettünk külső élősködők és fülrühösség elleni szerrel, ezen kívül a kutyák is kaptak spot-on-okat. Az állatorvosi kezelésekhez (antibiotikumok, fül-, szem- és ízületi gyulladások gyógyszerei, az összes állat féreghajtása, orbitális mennyiségű vitamin) is bőven adottak voltak a feltételek.

Erzsike néni az első órákban gyakorlatilag nem igazán tért magához. Érkezését sajnos a leltározás miatt nem tudtam lefényképezni, de amit láttunk, azt nektek is látnotok kellett volna. Ajkain széles vigyor, szeme csillogott és nevetett, éveket fiatalodott a törékeny idős nő. Láttam ám rajta, majdnem adott puszit is, aztán végül mégsem tette, sajnos. :) Nagyon jól érezte magát, olyan volt, mint egy nagymama, aki unokái között sürgölődik, elnézegetett minket, mindenkihez volt egy kedves szava, és ami a legjobban tetszett: átadta nekünk a terepet, hagyta, hogy kedvünkre foglalkozzunk a féltve őrzött kutyáival. Megbízott bennünk, ez volt a legszebb ajándék, amit csak adhatott nekünk.

AAA7286

A Nap ugye közben meg volt olyan kegyes, hogy egyre magasabbra hágott, percről-percre egyre gyilkosabb tekintettel meredt ránk. Rögtön nekiálltunk az állatok vizsgálatának és kezelésének. No, ekkor jöttem rá, hogy az Illatos út bizony ötcsillagos Hilton Pakshoz képest. Nincsen napfénytől védett, hűvös kezelőszoba, nincsen vizsgálóasztal, nincsen megfelelő, irányított világítás, nincsen semmi, amit maga mögött tudva az állatorvos nyugodt hangon kijelentheti, nosza rajta, lássunk neki. Volt viszont por dögivel, volt izzadtság literszámra, napszúrás, kergetőzés a kiszemelt alannyal, hívás-szólongatás-kérlelés-könyörgés-sírás (ebben a sorrendben), gyere már ide, nem bántunk!

Lassan haladtunk, de próbáltunk alaposak lenni. Itt jött az első sanyarú felismerés: édeskevés ez az egy nap. Minél több állatot vizsgáltunk meg, annál inkább éreztük, hogy csak porszemek vagyunk a homoktengerben. Az általános vizsgálatot a kutyák nagy részén elvégeztük, a féreghajtást teljes körűen. Vannak kutyák, akik külön figyelmet igényelnek, erre sajnos nem volt idő. Egyelőre nem tudunk mást tenni, megbeszéltük, hogy újra és újra lemegyünk, megpróbáljuk minél inkább feltérképezni az állomány egészségügyi állapotát, kezdünk valami kézzelfoghatót a helyzettel, beleértve a legsúlyosabb eseteket is. És ehhez végre erőnk és segítségünk is lesz, hiszen adtatok mindkettőből bőven…

A paksi látogatásról rengeteg mindent lehetne még mesélni, de nem érdemes. Azért nem, mert olyan rendkívüli élet zajlik ott a száz meg száz kutya között, hogy azt nem lehet körülírni. És a legmélyebb őszinteséggel mondom, ebben a két mondatban semmi negatívum nincsen. Láttam a csoport tagjait, mindenki nevetve, jókedvűen serénykedett az állatok között. Menjetek le, nézzetek körül! Higgyétek el, fel fognak vidítani ezek az árvák! Nekünk, a segítségetek által megadatott az a luxus, hogy egy egész napot eltölthettünk közöttük, és megtehettük értük azt, amit csak tudtunk.

Azt hiszem, Pakson igazából három pofonegyszerű tényező segíthet. Egyrészről állandó jelleggel önkéntesekre van szükség, köztük állatorvosokra is. Másrészről jó lenne, ha ezek közül az önkéntesek között lennének olyanok is, akik értenek a marketinghez, a modern kommunikációs csatornákhoz. Mindkettőre van ötletem. Erzsike néni lánykutyái 95 %-ban ivartalanítva vannak, ez megdöbbentően szép arány. Azonban ahhoz, hogy apadjon az állomány, meg kellene akadályozni az újabb bekerüléseket. Ezt pedig kizárólag ivartalanítással lehet megoldani. Hmm, nehéz kérdés, kitalálunk valamit erre is. :)

Három tonna táp… Három! El tudjátok képzelni, micsoda irdatlan adományt gyűjtöttetek össze, főleg, ha számba vesszük az ezer, létfontosságú kiegészítőt, amit szintén tőletek kaptak a paksi kutyák? Legyetek nagyon büszkék magatokra!

Szeretném megköszönni nektek, hogy lehetőséget adtatok arra, hogy megismerjem azokat az embereket, akik gyűjtőhelynek jelentkeztek az akció elején, egyszerűen csodás teremtések, áldott jó lélekkel és kitűnő humorérzékkel megáldva. Köszönöm, hogy a sikeres adománygyűjtésnek hála, lemehettem az alábbi képen látható, 22 tagú csoport tagjaként. Senki nem beszél róluk, de ők már évek óta igyekeznek javítani az ottani kutyák körülményein. Köztük és velük dolgozva megerősítést kaphattam arról, hogy nincs minden veszve, hiszen amíg ilyen emberek élnek, addig bizony van remény. Büszke vagyok, hogy velük lehettem. Nem fogom megköszönni nektek a sok adományt, mert nem én kaptam. Örülök, hogy segíthettem abban, hogy lejuttassuk az ajándékaitokat, a csomagokat, amik mind-mind azt mutatják, törődtök a paksi kutyákkal. Azt viszont nem tudom eléggé meghálálni, hogy megbíztatok bennem. Ígérem, a jövőben is mindent megteszek azért, hogy megszolgáljam.

AAA7292

További képeink: