Soha egy cikkem megírásakor nem voltam olyan nehéz helyzetben, mint most. Nehezen tudom tömören, összeszedetten megfogalmazni a gondolataimat, érzéseimet, mert teljesen más, brutálisan újszerű élményben volt részem. Ez a világ távol áll mindentől, amit megszoktam. Igen, ez a legjobb kifejezés arra a napra: egy másik világban jártam.

Amikor elindultunk, jó idő volt, kellemesen meleg, egyszerűen tökéletesen indult minden. Kopottas Puntómmal (éppen) nem volt semmi baj, úgyhogy rövidesen meg is érkeztünk Paksra. A Váczikai Cerberus Alapítvány menhelyét nagyon nehezen találtuk meg, a város szélén elterülő kis kertek egyikén kapott helyet az a sok-sok kutya. Jelenleg körülbelül 320 állat él a menhelyen (átlagosan 300-500), viszont mesélik, hogy régebben volt bizony olyan is, amikor 700 fölött járt az állatok száma. Elképzelhetetlen volt számomra ez a létszám, hiszen 160 fölötti egyed felett már érzem azt, hogy összefolynak a dolgok, pláne, ha egyúttal parvovírusos járványokkal is küzdenünk kell.

Hogyan jutottunk el ide? A Facebook-on kutattunk menhelyek után, szerettünk volna ellátogatni minél több olyan helyre, ahol az állatok alapvető ellátásában is egyértelműen segítségre van szükség. Így figyeltünk fel a paksi menhelyre, rosszul sikerült képeket láttunk csak, de azok is bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy nyeregbe pattanjunk.

Aprókertes, apróházas vidéki, romantikus környezetbe csöppentünk, némely ház annyira kicsi volt, hogy csak nevetni tudtunk rajta. A menhely is egy ilyen telken kapott helyet, amelynek bejárata mellett parkoltunk le. Szedett-vedett kerítés, ütött-kopott kapu, nem láttunk túl sok mindent, nem is gondolná az ember, milyen látvány tárul elé, ha úgy dönt, belép a kutyák földjére. Mi sem tudtuk, mi vár ránk, de alig nyitottuk ki a kocsi ajtaját, máris elkezdődött.

Az ajtó nyíló résén hirtelen bedugta orrát egy szénfekete keverék kutyus, elbűvölő élénksárga tekintetét kérdőn emelte ránk, aztán elmosolyodott. Megpróbált belemászni az ölembe, behunyta szemét és boldogan elkezdte kezemet, arcomat nyalogatni, mint aki csak rám várt, időtlen idők óta. Négylábú kísérőnkkel a kapu elé érve találtunk rá két kapuőr kollégájára, matuzsálem mind a kettő. Ám a fájós könyök és hangosan ropogó csípő dacára, – hiába szóltunk rájuk, maradjatok, majd mi megyünk hozzátok! – csak azért is feltápászkodtak, minden erejüket összeszedve elénk botorkáltak, erőtlenül megcsóválták farkukat. Lábunknak dőlve, csendesen lihegve, vidám-szomorúan jelezték, hogy örülnek nekünk. Szívszorítóan kedves volt a két öreg, negyven évszak tépázta tompa bundájukat simogatva éreztük, világéletükben magányos állatok voltak, s ez talán már nem is változik sohasem.

AAA53431

Ekkor érkezett meg autójával Erzsike néni. Miután elintézett pár hosszú telefont, bemutatkozott. Talán a mögötte álló évek miatt, de a törékeny, kedves arcú asszony kék szeme nem volt boldog. Gyötrődik a kutyák miatt. Alig ismerkedtünk meg, máris elmondta, nagyon fél, mert az ereje fogytán, félti védenceit, nem tudja, mi lesz a jövőben, nem tudja, hogyan tovább.

Nyílik a kapu, belépünk, s abban a pillanatban kutyák tucatjai rohannak ránk, körülvesznek és üdvözölnek. Mindenki a maga stílusában, személyisége szerint, van, aki halkan dörgölőzik, van, aki hangosan ugat, más meg csak távolról figyel. Azonnal felfigyeltünk arra, hogy egyetlen kutyában sem volt támadó szándék, egyik sem nézett ránk fenyegetően.

AAA53711

Ez a hozzáállás végigkísért minket az egész, menhelyen töltött nap alatt. Soha nem látott még minket ez a több száz kutya, mégis mindegyik azonnal megszeretett minket. Befogadtak maguk közé.

Bár a telepen voltak elkülönített kennelek, valamiféle rendszer szerint tartották együtt, illetve külön az állatokat, igazából a szisztémát nem sikerült ennyi idő alatt átlátnunk. Pláne, hogy sok kennel ajtaja tárva-nyitva állt, úgy látszik, itt van olyan, hogy szabadfoglalkozás. Jöhetett és mehetett minden kutya, amerre látott, sokan erre császkáltak, míg mások másutt játszadoztak. Az egész menhely egy irdatlan nagy falka volt, összeszokott egyedekkel, gondosan kialakított hierarchiával. Hosszú órákat töltöttünk ott, mégsem láttuk, hallottuk, hogy verekednének. Nézeteltérések akadtak ugyan, de mindig volt a közelben egy békés lélekkel megáldott szőrmók, amely ilyenkor odaszaladt és közölte, hogy nem tűri a csúnya szót.

AAA54351

Napos időben érkeztünk, de később eleredt az eső. Mintha dézsából öntötték volna. Egészen addig vidámak voltunk, szívesen lődörögtünk a sok árva között, ismerkedtünk velük, szemlélődtünk. A rossz idő elérkezésével azonban pillanatok alatt átvedlett a menhely, elénk tárta nyomorúságos oldalát. Az állatok igyekeztek a zord időjárás elől elbújni, s ekkor látszott igazán, milyen sokan is vannak. Ugyanis egyáltalán nem jutott mindenkinek fedél, rés, kis odú, ahová félrevonulhatott volna, tucatjával voltak kénytelenek kint ázni. Mi lehet télen, mi lehet a gyilkos nyári napok alatt?

AAA53531

A kutyák viselkedése is megváltozott, s bár ennyi egyed között nehéz kiszúrni a rejtett betegségekkel küszködőket, az elesett jószág most még törékenyebbé vált, s ahogy szétnéztem köztük, máris láttam, melyikük beteg. Ez is, az is, meg itt emez, aztán amaz se tűnik teljesen okésnak, no de nézd, és az…? Ott áztunk az esőben mi is a kutyákkal együtt, majd egymás csuromvizes arcára néztünk, és szavak nélkül mondtuk ki egyszerre, hogy uramistenem…

AAA53842

Vizük és eledelük az adományoknak köszönhetően mindig jut valamennyi, s bár tény, hogy napról-napra élnek, az állatok nem voltak túlságosan vékonyak. Az alapítványnak nem sok pénze van, de ami akad, azt nyomban megeszik az állatok. Viszont nagyon sokukra ráférne egy rendes orvosi kivizsgálás, fülgyulladások, bőrproblémák, szemelváltozások és megannyi más probléma gyötri ezeket az elesett, szeretetre vágyó négylábúakat. Életüket a számkivetett lét ezernyi kínja keseríti meg.

AAA53921

A kényelmes karosszékből sok rosszat lehetne mondani erre a menhelyre. Minek ilyen sok kutya? Hogy vannak ezek tartva? Mi ez a szörnyűség, hogyan engedhetik meg ezt? De én nem vagyok arra hajlandó, hogy ilyen jellegű vitákkal foglalkozzak. Egyrészt mert Erzsike néni a legnagyobb luxust nyújtja az állatoknak, amely nem más, mint a remény. Lehet, hogy most nem túl jó nekik, de élnek. Lehet, hogy gazdi nélkül csak árva, elhagyatott lelkekként botorkálnak, de a gazdi, a nagybetűs Gazdi még mindig eljöhet. Lehet, hogy némelyikük betegségekkel küzd, de legalább nem kínozzák őket rossz emberek. Másrészt pedig azért sem vagyok hajlandó ilyesmivel foglalkozni, mert éppen mi tehetünk arról, hogy ez a menhely létezik, ahogy arról is, hogy több száz állat zsúfolódott ott össze. Bár én lehetőségeim szerint mindent megtennék, hogy a helyzet jobbá váljon kis hazánkban, meg kell értenünk azt is, hogy sokan vannak még, akik nem éppen így állnak hozzá. Nem szabad elfogadni ezt, de tenni csak úgy tudunk valamit, ha először megértjük, mi történik. Nem tárhatom szét a kezemet, hogy erről nem én tehetek, mert a társadalom egy egész egységről szól. Amelynek tagjai közt ott vagyunk mi is, és bizony ők is. És a vita csak az időt, energiát veszi el a hasznos cselekedetektől.

Szeretnénk tenni a paksi kutyákért. Kis csapatunk nemsokára megy le a menhelyre, megpróbálunk minél több állatnak orvosi ellátást és segítséget nyújtani. Az állatok híján vannak a földi javaknak, az egyetlen kincsük az a szerény vacsora, amit elfogyasztanak. Boldogak lennénk, ha egy kicsit gazdagabbá tudnánk tenni őket. Ám ehhez szükségünk volna pár dologra:

  • száraztápok, konzervek
  • kölyöktáp
  • tálak
  • tisztító- és fertőtlenítőszerek
  • nyakörvek, pórázok
  • külső élősködők elleni szerek (nyakörv, illetve spot on)
  • fekhelyek, rongyok, plédek
  • fa- és papírforgács zsákolva
  • jutalomfalatok (amin nem vesznek össze)
  • játékok
  • stb…

Minden apró segítséggel teljesebbé tehetnénk ezen elhagyatott kutyák életét. Lehet, hogy egy zacskó jutalomfalat csak egy apró pillanat erejéig okoz örömöt, de tudjátok, hogy van ez: az állatok nagyon jól érzik, ha segítenek rajtuk. Minden falatot, minden érintést megbecsülnek, s erőt ad nekik ahhoz, hogy míg mi a kényelmes otthonunkban, fejünket a puha párnára hajtva álmodunk, addig ők egy újabb napot kibírjanak, amíg eljön a hőn áhított gazdi. Ha eljön.

AAA54571

Amennyiben úgy érzed, hozzá tudsz járulni valamivel akciónk sikeréhez, kérlek, írj az ebdocpont@gmail.com e-mail címre, minden levélnek nagyon örülnénk! Gyűjtőhelyeket szervezünk az alábbi helyeken:

  • II., IV. kerület: kapcsolat e-mailben
  • X. kerület, Hangáruházban leadható 9-16 óra között, elérhetőség ITT
  • XI., XIII. kerület: kapcsolat e-mailben
  • XIV. kerület, Örs Vezér Teréhez közel: kapcsolat e-mailben
  • XVI., XVIII., XIX., XXII. kerület: kapcsolat e-mailben
  • Törökbálint: kapcsolat e-mailben
  • Szentendre: kapcsolat e-mailben
  • Érd: kapcsolat e-mailben
  • Székesfehérvár: kapcsolat e-mailben
  • Budaörs: kapcsolat e-mailben
  • Szeged: kapcsolat e-mailben
  • Dunaújváros: kapcsolat e-mailben
  • Esztergom: kapcsolat e-mailben
  • Gyöngyös: kapcsolat e-mailben

Fontos: az Illatos úton nem megoldható az adományok átvétele!

Tudom, hogy hatalmas fába vágtuk a fejszénket, de a csodák csak addig csodák, amíg nem álltok mellénk és valósággá nem tesszük. Együtt.