Egy kissé cinikus, rövid, de annál velősebb hozzászólással kezdődött, még télvíz idején: „Nem tudsz te semmit semmiről.”

A hozzászólás arra utalt, hogy az Illatos úton végzett munka szerteágazó nehézségei ellenére, az ottani dolgozóknak igazán jó dolguk van. Ha nem is bőségesen, de évről-évre rendelkezésre áll az az összeg, amellyel biztonságosan és minőségi színvonalon el lehet látni az ott raboskodó állatokat. Már csak szervezés és jó ésszel megtervezett jövőkép szükséges ahhoz, hogy a lehetőségekhez képest mind jobb körülményeket biztosítsanak a pórul járt négylábúaknak. Ez pedig szintén adott volt, Kozma doktor évtizedes tapasztalattal a háta mögött, jó érzékkel olyan helyet teremtett az egykori sötét helyből, amilyenről anno még álmodni sem mert volna senki. Kivéve egyedül őt, mert ő megálmodta. És megcsinálta.

A történet a Zöld Sziget Állatmenhellyel folytatódott, ahová gyakran kilátogattam. Miután sokat beszélgettem az önkénteseikkel, s saját szememmel is láthattam a helyzetet, lassacskán megismertem azokat a súlyos és durva problémákat, amelyekkel egy „átlagos”, reflektorfényben nem fürdő menhely küzd.

AAA3580

Mélyen megérintett a Gyömrői Árvácskáknál töltött rövid karácsonyi látogatás is, de akkoriban, azt hiszem, nem akartam túlságosan belegondolni abba, mit is jelenthet egy ilyen kis menhelynek lenni. Újonc voltam a telepen, ráadásul abban a hónapban sokféle gonddal volt tele a fejünk. De már az első pár percben feltűnt, milyen sok idős kutya él a gyömrői menhelyen, és milyen régóta!

IGP0425-2

A Zöld Sziget menhelyen töltött látogatásaim során egyre több állatot ismertem meg, nagyon megtetszett nekem egyik lakójuk, Hektorka, akiről egy külön posztban meséltem nektek. Nagy örömünkre szinte azonnal örökbe fogadta őt Szandi és Dani, nos, esküszöm nektek, náluk jobb gazdákat nem is kaphatott volna a fiatal fenevad. Ők bizony egymásnak lettek teremtve.

hektormotoron

Kicsit később úgy döntöttem, hétvégéimet kirándulással töltöm, úti céljaim menhelyek, illetve gyepmesteri telepek voltak. Minden helyre átlagos reménybeli örökbefogadóként, látogatóként kopogtam be, csak annyit mondtam, hogy “szeretnék egy kutyát”.

És akkor jött a hidegzuhany. Még mindig úgy érzem, szinte semmit sem láttam abból az életből, amit a magyar kutyák fájdalmasan nagy része kénytelen elviselni, azonban a látottak bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy elgondolkozzak.

AAA53841

Az Illatos úti állatok két hónap múlva ünneplik a második évfordulóját annak, hogy nincs helyhiány miatti altatás. Igen ám, de másutt…? Fogalmam sincs róla és éppen ez a legijesztőbb ebben: nem is tudjuk igazán, mi a helyzet máshol. Hogyan élnek az állatok? Hányan vannak? Kapnak orvosi ellátást? Vannak örökbefogadók? Kell-e altatni csupán azért, mert nincsen hely, és ha igen, mennyit?

Száz meg száz kérdést lehetne feltenni, ám a kényelmes fotelből nem kapunk választ semmire. Nincs más megoldás, a válaszért el kell menni magukhoz az állatokhoz. Akikhez elég csak letérdelned, rád fognak nézni, a tekintetük pedig azonnal mesélni kezd.

AAA6508

Utam során belebotlottam egy olyan helybe is, ahol az állatok némák. Nem azért, mert olyan jó dolguk lenne, hanem mert nem engedik, hogy hangjukat hallassák. Akadályokba ütköztem. Hallottam hírét, hogy van ilyen is, ennek ellenére mégis félelmetes élmény volt szembesülni a helyzettel.

AAA6526

Semmit nem mondtak el az állatokról. Többszöri kérés után végül kihoztak egy kisebb testű kutyát a kapukhoz, amelyet ki sem nyitottak előttem. Maximum egy percig láthattam, egyetlen képet készíthettem róla mobiltelefonnal, aztán visszavitték őt abba a sötét, ablaktalan házba, amelyben él. Nem tudom, mi lett vele, sem azt, mi lesz a sorsa. Valószínűleg nem is fogom soha megtudni.

Photo-2014.05.27.-14-13-20

A költözéssel, a blog új köntösbe öltöztetésével jelezni kívánom, hogy kicsit többet szeretnék látni. Mert ahogyan ti, úgy én sem tudok semmit. Fel kell ébrednünk, és állampolgárokként tisztában kell lennünk azzal, mennyire élhető hely kis hazánk azok számára, akiknek nem adatott meg a kegy, hogy embernek szülessenek. Állatok nem csak az Illatos úton vannak, hanem mindenhol. Köztünk élnek, csak épp nem tudunk róluk.

„Nem tudsz te semmit semmiről.”

Mit gondoltok? Kevesen vagyunk még, segítségre van szükségünk. Társakra, közreműködőkre, támogató erőre. Velünk tartotok?