Kezd egyre jobban megváltozni a napok hangulata. Úgy tűnik, hogy bár eddig sem volt túl sok a 24 óra, lassan tényleg vajmi kevés lesz.

Mindenhol ugyanazt látom. A város látványosságai, a reklámok és a média azt a képet mutatja, ami szemünk előtt is lebeg. Karácsony. Csupa-csupa meleg szín, narancssárga, bíbor és mélyvörös. A zöld fenyő, rajta megannyi színpompás, csillogó dísz, melyeken megtörik a családi fészek különböző felületeire felaggatott égősor fénye.

Mind egyet jelez. Végre eljön az az ünnep, amely a meghitt nyugalomról, az ártatlan gyermeki zsivajról, a szeretetről és a generációkon átívelő megértésről és összetartásról szól. Csábító életképek, bevallom, én is alig várom már, hogy a dátum december 24-re váltson. Sok, évek és évtizedek alatt kialakult szokás éled újjá, amelynek mind oly nagy öröm hódolni. Hiszen ezek a régmúlt ünnepek pillanatait idézik fel, hú, emlékszel, micsoda hógolyócsatákat vívtunk?! Díszítünk, kellemes zene varázsolja lassabbá az óramutatót, izgatottan várjuk, ki mit szól majd a jól kitalált ajándékunkhoz. Az este, amikor ünneplőbe öltözünk…, a vacsora…, az éjféli mise… Jaj, nagyon várom már. Végre egy kis nyugalom.

Ám én most csak dühöngök. Magamban. Van a szívmelengető sürgésnek és forgásnak egy olyan oldala is, amelyet csak mi látunk. Nemrég leírtam ugyan, hogy válhatnak a Karácsony áldozatává az állatok, de most másról van szó. Ahogy közeledünk az ünnepek felé, úgy özönlenek egyre nagyobb hullámokban a továbbtartani nem kívánt kutyák. Hiába kérleljük a gazdákat, ne most, hiszen már így is tele vagyunk, meg kell még küzdenünk a két ünnep közötti viszontagságokkal is. Hiába figyelmeztetjük őket, szilveszterkor olyan nagy káosz fog kialakulni a petárdáktól, tűzijátékoktól világgá futó kutyák miatt, hogy már most félünk azoktól a napoktól. Hiába minden, mert soha olyan eltökélt embereket nem látunk, mint ilyenkor. Most, azonnal, mert nem kell! Örüljenek, hogy idáig elhoztam, ne vicceljenek már!

Csak a tegnapi nap folyamán 9 állatot vittek el tőlünk, óriási szám, ilyen nagyon régen volt. És közülük alig páran voltak kölykök, többségük szerencsétlen sorsú felnőtt állat. Örömünk felhőtlen lenne, ha nem érkezett volna újabb tizenegy. Hiába a sok örökbefogadó, s hiába vitt el a Vigyél haza alapítvány egyszerre hármat is (köztük egy fogyatékos kiskutyát), a létszám záráskor kettővel több lett, mint előző nap volt. Amúgy is nagyon tele vagyunk… Mi történt volna, ha nem visznek el egy kutyát sem? Mert ilyen nap is van, nem is kevés.

Nézzétek ezt a képet (illusztráció).

karácsony

Egy meghitt család, épp ajándékozás és éneklés közben, érintések, mosolyok, bizalom és kötődés. Szinte tökéletes, legalábbis kívülről szemlélve. Van egy család valahol a fővárosban, amely ugyanilyen szívderítő látványt fog nyújtani Szenteste. Valami mégsem fog stimmelni. Volt a kertjükben egy szép, fekete-fehér lánykutyus, amely hűen őrizte a család otthonát, kertjét. Gazdái mozdulatait imádattal túlfűtött tekintettel követte. És most…? Most mi van a kutyussal? Bekerült nemrég hozzánk, így:

_IGP2461

Gyermekfejnyi daganat a has alján. Miután a látvány okozta döbbenetet leküzdöttem magamban, lefényképeztem. Nektek, hogy lássátok. A képet mosolyogva készítettem, hiszen megindító volt látni, a beérkezéskor magába forduló eb mennyire kinyílt Balázs előtt, megnyalta az arcát, hálásan nézett rá és bújt az ölébe. Bízott bennünk, mi pedig bizakodva néztünk a műtét elé, amelyre másnap kerítettünk sort. Balázs csak simogatta a kutyát, suttogott neki, én a fókusszal bíbelődtem, nyugodtak voltunk. Mosolyogtunk, mert akkor még nem tudhattuk…

A kutya ma már nem él. Az operáció közben derült ki, teljes mértékben inoperabilis a daganat, amely a kutya emlőiből alakult ki (időben elvégzett ivartalanítással könnyedén megelőzhető lett volna), de a vártnál még súlyosabb képet mutatott. Ugyanis a tumor vegyes típusú volt, más szövetek elváltozott sejtjei is részt vettek alkotásában. Létfontosságú képleteket érintett, szorosan hozzánőtt a hasfalhoz is. Egyszerűen… nem tudtunk mást tenni, hosszú órákig tartó műtét után fel kellett adnunk a küzdelmet. A névtelen és ismeretlen, de a maga csendes módján szívlélek kutyust át kellett engednünk a túlvilágra.

A tegnapi eset. Ezt a nyugodt, idősödő kutyát jószívű emberek találták az utcán, a segítségünket kérték, mert nagyon súlyos állapotban volt.

_IGP2703-2

Szintén emlődaganat, ráadásul erősen vérző jellegű (szöveg másolása, beillesztés: időben elvégzett ivartalanítással könnyedén megelőzhető lett volna). Megígérték, hogy minden lehetőséget megragadnak, hogy gazdát találjanak neki, csak gyógyítsuk meg. Megvizsgáltuk, s hiába néztük így meg úgy, még annak sem láttuk semmi értelmét, hogy belekezdjünk a műtétbe. Röntgenfelvételei kiterjedt tüdőáttéteket mutattak, maga a tumor kéttenyérnyi területen nőtt hozzá szívósan a hasához, s bár Kozma doktor tapasztalatainak köszönhetően jó sebészi gárda vagyunk, csodákra mi sem vagyunk képesek. Egyszerűen lehetetlen vállalkozás lett volna. A. nevű gondozónk foglalkozott vele utoljára, beszélt hozzá, simogatta, egy-két jutalomfalat. Szánalmas igyekezet, hogy legalább az utolsó pillanataiban örülhessen valaminek. Most már ő sem szenved semmitől.

Szintén tegnap érkezett hozzánk egy nagyon szomorú, elesett és megtört husky-keverék, amelynek valakik, valahogy felgyújtották a bundáját. Valószínűleg csak a szerencsén múlt, hogy nem lett ebből nagyobb baj.

_IGP2691 copy

Esetleg beszélhetnék a pár napja egy parkban talált testvérekről, akiket két, az állatok sorsát szívén viselő ember talált meg. Amikor a meleg előtérben hozzáértem a messziről bűzlő bundájukhoz, még a kezem is megfagyott. Súlyosan elhanyagolt állapot, apátia, nagymértékű kihűlés, kiszáradás és az ég tudja, mi még. Azonnal melegített infúziót és intenzív ellátást kaptak, ennek ellenére másnapra a háromból kettő itt hagyott minket. A harmadik kölyökkutya a mi büszkeségünk, a telep új, ifjonc hőse, a hónap túlélője.

És ez csak pár példa az elmúlt napok történéseiből. Nincs megállás. Szakadatlanul ömlenek hozzánk a megunt állatok, megsokszorozódott a súlyosan elhanyagolt, beteg, egyúttal – érdekes módon hirtelen – kóborrá vált állatok száma. Mintha sokan éppen most unták volna meg őket, mintha az év legsúlyosabb betegségei, esetei erre a hetekre lennének időzítve.

De erről szó sincs. Az emberek a karácsonyra készülnek. A szeretet és a meghitt nyugalom, a törődés és az angyalok ünnepére. Én is vágyakozással tekintek a következő napok elébe, de nem tehetem ezt felhőtlenül. Mert tapasztalom, mert tudom, mert látom, hogy ez mivel jár: az emberek egy része annyira vágyik arra, hogy örömteli napokat töltsön el szeretteivel, hogy minden ezt akadályozó tényezőt eltávolít maga körül és az életéből. Ha ez a „tényező” egy megunt vagy beteg állat, akkor azt. Lelkiismeret-furdalás és szó nélkül, magától értetődően. Nem ti teszitek, kedves olvasóim, nem én, de ezek vagyunk mi. Emberek, magyarok.

Jézus születésnapját a kegyetlenség és a közöny fellángolása kíséri.