E hét vasárnapján örökbeadó napot tartunk. De nem is akármilyet! Tegnap, október elsején volt az idősek világnapja, kedvenc szentem, Assisi Szent Ferenc halála napján, október 4-én pedig az állatok világnapját ünnepeljük (ferences gimnáziumba jártam), ebből a két alkalomból kifolyólag meghirdetjük az idős, illetve problémás állatok örökbeadó napját. Sajnos jelenleg túl sok van nálunk belőlük. Ezek az állatok, főleg az idősebbek mind nagyon sanyarú sorsúak, ha még új vagy a blogon, és nem tudod, miért, olvass utána itt (LINK).

Nagyon büszkék vagyunk rájuk, hiszen annak ellenére, hogy sokuk régóta nálunk van, nagyon türelmesek. Derekasan állják a sarat, remélnek, még mindig remélnek. Tudom, hogy sokan kölyök, vagy fiatal kutyát szeretnének, de higgyétek el, ők talán még náluk is hálásabbak lennének. Egy kutya pontosan tudja, milyen szerencse, boldogság éri, ha örökbefogadják. Pláne, ha idős, vagy félős. Sokuk szakálla már őszül, de szemük csillogása nem homályosul. Kutyák még ők a javából! Embert pedig nem érhet nagyobb öröm, ha egy, az életben csalódott eb végül kinyitja felé a szívét, és ragaszkodni kezd hozzá…

Kérlek titeket, vessetek azokra az ebekre egy pillantást, akikre figyelmünk összpontosul eme jeles napon! Ne sajnáljátok le, ne ítéljétek el őket azért, mert nem egyszerű esetek!

Egy megosztás is sokat segítene, hiszen számtalan esetben bizonyosodott már be, hogy rengeteget számíthat.

170K Lexi ELVITTÉK!

_IGP1116

Május 6-a óta él nálunk, legalább 6 éves. Itt olvashattatok róla. Keverék kan kutya, az emberekkel rendkívül jól kijön. Nagyon régóta nálunk él, de soha nem volt gond vele. Türelmesen, s igazán töretlenül várja új gazdáját. Sajnos más ebekkel nem jön ki, agresszíven viselkedik velük szemben. S bár elképzelhető, hogy a későbbiek során ez a probléma céltudatos neveléssel megoldható lenne, nem ajánljuk, hogy azonnal kutya mellé kerüljön.

164K ELVITTÉK!

_IGP1124

Május 9-e óta várja gazdáját, korosodó, de nagyon érdeklődő, fiatalos, kedves kan. 6 éves, igazi „utca gyermeke”. Leendő gazdáját egy szeretetéhes és lelkes kutyával ajándékozná meg, akire a ház őrzését is gond nélkül rá lehet bízni. Tökéletesen ideális kertben való tartáshoz, a játékról nem is beszélve. Nagyon szeret minket megölelni.

163K Dagi GAZDIS LETT!

_IGP1132

Augusztus 30-án érkezett hozzánk, 13 éves. Érdeklődő, de határozott jellem. Fontos nála a beszoktatás. Sajnos kezd egyre inkább magába fordulni…

162 Alex ELVITTÉK!

_IGP1138

Ott voltam, amikor visszahozták a telepre. Szívszorító volt látni, milyen szörnyű állapotba került egy év alatt. Itt írtam róla. Még mindig nagyon félénk, ám hiába titkolja, látszik, hogy nagyon igényli a szeretetet. Senkit nem bántana ő, sohasem. Háta nagyon csúnya volt, amikor gazdái leadták, de mára már gyönyörűen visszanőtt a szőre. Sokáig fülgyulladással kezelgettük, az is rendbe jött.

161K/a, 161K/b ELVITTÉK ŐKET!

_IGP1155

A kis tacsi öreguras kan, ugatós, de jó természetű. Június vége óta várja új gazdáját. Pórázon jön, talán egy kicsit makacs. :)

A német juhász keverék szuka jól kijön azzal, akit elfogad. Azonmód gyerek, család mellé nem javasolt. Ő is június vége óta van nálunk, 7 éves.

160K Maci GAZDIS LETT!

_IGP1158

Szeptember 17-én adták le gazdái, 7 éves. Mozgékony, játékos idős úr. Nagyon jó természetű, nálunk nincs vele gond.

156K

_IGP1173

8 éves német juhász keverék, augusztus közepe óta van nálunk. Idegenekkel bizalmatlan, de mellette szóljon, hogy érdeklődik. Csak hozzáértőknek javasolt. Ha egy embert elfogad, azzal szemben nagyon kedves.

152K GAZDIS LETT!

_IGP1176

Augusztus vége óta unatkozik. Rottweiler kan, kezelhető, sétáltatható, nálunk semmi gond nincs vele. Az embereket nagyon szereti, simul hozzájuk.

151K ELVITTÉK!

_IGP1200

Ennél a kutyánál hiányzik a szocializáció alapja. Ha pórázt próbálunk rátenni, támadó állást vesz fel, védekezik. Rehabilitációra van szüksége, kizárólag hozzáértő személynek ajánljuk! Július vége óta van nálunk, 11 éves.

119K ELVITTÉK!

_IGP1203

Régi lakónk, érdeklődő, ehhez társul egy adag félénkség, amit egy kis bizalmatlansággal tetéz. Csak megfontolt, jó szándékú, hozzáértő embernek ajánlott! 8 éves kan, sajnos egyik szemén egyre inkább elhatalmasodó pigmentációt tapasztaltunk, amely miatt napi kezelés alatt áll. Másik szemével semmi gond nincs, így látása jó.

101B

_IGP1211

Szeptember 13-a óta van nálunk ez az idős apó. Érdeklődik, nézeget, de fél a számára ismeretlen emberektől. Türelmet igényel.

78B

_IGP1225

Augusztus 24-e óta a miénk, 6 éves kan. Mozgékony, de kora ellenére még hű társa lehet valakinek. Nálunk nincs vele gond, de türelmet igényel, a hirtelen mozdulatoktól megijedhet.

72B Bundás, a fogtechnikus

_IGP1234

Augusztus 6-án adták le gazdái, 8 éves kan. Mindig a fogait mutogatja, ugat és vicsorog. Egy nyugodt környezetre lenne elsősorban szüksége, ahol tudná, hol a helye a falkában.

94K A bemondó ELVITTÉK!

_IGP1245

Be nem áll a szája, mindig csak mondja, mondja. Ha kell, ha nem. Egy kicsit el van kanászodva, mindenképp nevelni kell. Nagyon érdeklődő.

III/22 Izsák ELVITTÉK!

_IGP0816

Izsák problémájára még mindig nincs megoldás. Itt írtam róla. Mind a bélsár-, mind a vérvizsgálat (amit a Vigyél Haza Alapítvány állt) negatív. Otthonra, hosszú ideig tartó diétás táplálásra lenne szüksége.

Gyertek el, nézzetek körül, ismerkedjetek meg aggastyánjainkkal, vagy bármely más kutyával, cicával! Szeretettel várunk mindenkit 2013. október 6-án, vasárnap 10 órától Budapesten, a IX. kerületi Illatos út 23/a szám alatt!