Egy kiskutya aranyos. Kedves, szemrevaló, mosolyt keltő, vidám, visongó. Ugrál, vakkant, nyivákol, nyüszít, izeg és mozog, alszik. Játszik, majd újra alszik. Minden kölyökkutyára illik ez a leírás, az emberek – kiváltképp a lányok és nők – odavannak értük.

Az örökbeadó napon körülbelül 10 kiskutya volt eladósorban, mind tette a dolgát, ódát zengtek, csóválták a farkukat, csábítóan néztek, természetesen, ahogy illik, el is keltek hamar. Délelőtt tizenegy órára hiánycikk lett a kölyök a telepen. Pontosítok, majdnem az lett.

Pumukli aranyos, kedves, vidám, visongó. Ugrál, vakkant, nyivákol, nyüszít, izeg és mozog, alszik. Játszik, majd újra alszik. Azonban Pumukli se nem szemrevaló, se nem mosolyt keltő. Még reggel 8 óra is alig volt azon a nagy napon, már mindenki arról beszélt, ővele mi lesz. Elviszi-e valaki?

Telt-múlt az idő, Pumukli ugyanúgy megpróbált vonzó lenni az emberek szemében, ahogy a többi kölyök. Társaival ellentétben azonban, úgy nézett ki, nem sikerül célját megvalósítania…  Mit tudott ő erről? Semmit. Ugyanolyan kis lurkónak hitte magát, mint amilyenek társai voltak. Nem volt az. Pumukli beteg. A bőrével vannak bajok, juvenilis pyodermának hívják a betegségét, ami nem egyszerű probléma. Amikor beérkezett hozzánk, főnököm, aki sok ilyet látott már, kijelentette, erre a kutyára hosszú, hónapokon át tartó kezelés vár, de még így sem biztos, hogy meggyógyul.

Elmagyarázom. Autoimmun betegség, az immunrendszer defektusa révén a bőr sajátos védőmechanizmusa kárt szenved, így a bőr felületén természetes viszonyok között is jelen lévő baktériumok (Staphylococcus spp.) átveszik a hatalmat, gennyes bőrgyulladást okoznak. Súlyos esetben generalizálódhat a baj, vagyis az állat egész testén elhatalmasodik a kór. Pumuklin ennek jele sajnos egészen a szája szögletétől a farka végéig látható.

Semmi gond, nekiállunk a kezelésének, lesz, ami lesz. Sokáig tart? Nem baj! A lesújtó hírek csak ezután érkeztek. Pumukli augusztus végén jött hozzánk, leadott kutyaként, s az elmúlt egy hónap alatt nem hogy javult volna, inkább romlott az állapota. Szervezete egyébként teljesen rendben volt, de a bőre… az egyre rosszabbul nézett ki. Muszáj volt antibiotikumot váltani, hátha az új jobban beválik. Sajnos a Staphylococcus baktérium hírhedt ellenálló-képességéről, vannak olyan törzsei, amelyek gyakorlatilag a legtöbb, manapság használatos antibiotikumnak ellenállnak (MORSA). Az új gyógyszert sajnos izomba kell adni, ez fájdalmas tud lenni. Pumukli pedig egyre kevésbé tűrte a kezelést, napról-napra egyre jobban sírt minden injekció alatt és után. Muszáj volt… Mégis, a kiskutya minden egyes injekció után jött, és bújt. Ha törzsemhez szorítottam karomat jó erősen, akkor is megtalálta a megnyugvást kínáló rést, beledugta a fejét, és sóhajtott egy nagyot.

Így érkeztünk el a nagy naphoz. A kiskutya ketrecére rátűztünk egy lapot, amelyen a látogatókat tájékoztattuk, milyen betegségben szenved az állat, beleértve azt is, hogy az örökbefogadása nem lenne egyszerű dolog. Ha valaki elviszi tőlünk, annak bizony vállalnia kell, hogy hosszú időn keresztül, rendszeresen állatorvoshoz viszi, ezen felül otthon naponta többször le is kell kezelnie az állatot.

Véget ért az esemény, rengeteg kutya lelt új gazdára, minden kölyköt elvittek, a nagyobbakról nem is beszélve. Reggeli félelmünk beigazolódott, senki nem vállalta fel Pumuklit. Pedig mennyi könnyet hullattak érte! Eddigi ittlétem alatt, soha egy állat nem hozott ki ennyi érzelmet az emberekből, mint ez a csúnya kiskutya, nem volt olyan eb, aki előtt ennyi időt töltöttek volna, mint őelőtte! Ám mégsem történt meg az áttörés, az ünnepélyes hangulatnak vége lett, a kapukat bezárták, a hangok elnémultak, Pumukli meg csak nézett maga elé, hiszen pajtásait is elvitték már.

Az örökbeadó nap után változások álltak be, több szálon is. Egyrészt, Pumukli, úgy látszik, reagál az új antibiotikumra, fülén a gyulladás eltűnt, a bőre szebb, nem akarom elkiabálni, de jobban néz ki az állat, mint eddig bármikor. Másrészt, több szervezet és alapítvány is olyan összefogást produkált, amilyet még nem láttam. Az egyik aloe verás krémet hozott a bőrére, a másik fizette a bőrének laboratóriumi vizsgálatát, míg a harmadik hypoallergén takarmányt szerzett neki. Pumukli alig van 5 kiló, mégis, egy egész csoport mozdult meg az ő érdekében. Mi pedig megvettük a neki való speciális sampont, hátha segít rajta a heti többszöri átmosás.

Mi az, ami nem stimmel?  Az, hogy ő még itt van. Gazda és társ nélkül. Annyira bújik szegény mindenkihez, hogy hazugság lenne azt állítani, elvan ő itt. Nagyon rossz látni nap mint nap, hogy bár sokan megtennének érte mindent, az, ami a legfontosabb lenne számára, egy szerető és óvó gazdi, nem adatik meg neki…