Sziasztok!

Sokan vagytok és sokfélék. Idős, fiatal, nő és férfi. Egyedül jöttök, avagy a párotokkal, családtagjaitokkal. Lehet, hogy te vagy az a hölgy, aki stílusosan öltözve és audit vezetve érkezett hozzánk tegnap, de előfordulhat, az a mai fickó vagy, aki kopott, szebb időket megélt farmernadrágját viselve szállt le az 55-ös buszról. Mindőtöknek más és más az élete, az álma. Ugyanúgy gondok gyötörnek titeket, mint minket és bárki mást. Meg nem tudnám mondani, miben különböztök azoktól az emberektől, akiket a város más pontjain látok. Valószínűleg semmiben.

Van azonban egy dolog, amiben egyformák vagytok. Akár egyedül jöttök, akár nem, oldalatokon mindig ott bandukol egy négylábú élőlény, aki lelkesen lihegve lohol mellettetek, gondolván, hogy ebből jó nagy séta kerekedett, nicsak! De ez nem séta. Azért hozzátok, mert nem bírtok vele, vagy azért, mert folyton elszökik. Meguntátok, púp a hátatokon. Elköltöztök, külföldi munkát vállaltok. Tragédia történt a családban, vagy elvesztettétek a házat, lakást. Nagyon sokfélék az okok és indokok, egy részük nem vitatható, sajnálatos tény.

Azért hoztátok, mert nem kívánjátok, vagy nem tudjátok a kutyát továbbtartani, azt akarjátok, hogy vegyük át, gondoskodjunk róla. Etessük és itassuk, takarítsunk utána, lehetőleg gazdát is kerítsünk neki. Egy szóval se erről többet, ne aggódjatok! Ezért vagyunk itt, ezért dolgozunk, és higgyétek el, mindent megteszünk, hogy az állatnak minél jobb sora legyen. Mindent, ami módunkban áll és lehetséges.

Cserébe szeretnénk valamire megkérni titeket. Tudjuk, hogy szinte mindannyian szégyellitek magatokat, a lelkiismeret gyötör benneteket, a kétség, félelem, bűnbánat. “Istenem, hát ez vagyok én? Vajon jól döntöttem? Nem fog nagyon hiányozni? Túl fogom tenni magam rajta?” Nem, nem fogjátok, de itt nem ez a lényeg. Arra kérünk, hiába a nagy háború lelketekben, hiába a nagy bizonytalanság, legyetek őszinték hozzánk! Nézzetek a szemünkbe és amikor kérdezünk, ne hazudjatok. Tudjuk, hogy a szégyen vezérli nyelveteket, de ne mondjátok, hogy kóbor! Ne állítsátok azt, hogy az imént találtátok az utcán, amikor lerí rólatok, hogy hosszú évekig élt veletek az a kedves kutya, amit átadtok nekünk! Volt olyan köztetek, aki könnyekkel a szeme sarkában adott át nekem egy “kóbor” kutyát. Ne nézzetek minket hülyének, úgysem nekünk kell megfelelnetek. Minket nem bántotok meg, mi azért vagyunk, hogy átvegyük a pórázt. Ezt megtesszük így is, úgy is. Valószínűleg az életben többet nem is találkozunk.

Nem nekünk kell megfelelnetek, ne azért legyetek becsületesek, mert úgy illik. Egyes egyedül a kutya az, akinek tán életbevágóan fontos lesz, hogy meséljetek nekünk róla. Őszintén. Valljátok be, hogy a tietek és nem kell. Így talán már aznap elviheti egy újdonsült, boldog tulajdonos. Mert ha azt mondjátok, kóbor, 14 napot raboskodik nálunk teljesen feleslegesen. Osszátok meg velünk, szereti-e a gyerekeket, más állatokkal megfér-e. Tudni szeretnénk, mit kapott enni, sétáltatták-e. Elviseli-e a pórázt, bírja-e az autózást. Kíváncsiak vagyunk arra is, miért hoztátok el hozzánk. Sok kérdésünk van, de ezeket csak akkor tudjuk feltenni, ha megemberelitek magatokat és kijelentitek, hogy a tiétek volt. Tegyétek meg ezt utoljára őérte. Sokkal, de sokkal több esélye van arra, hogy örökbefogadja valaki, ha mindent tudunk róla, amit tudni kell. Nem fogja őt elvinni a fiatal, kisgyermekes pár, ha nem tudjuk megmondani nekik, mi módon viselkedik a gyerekekkel szemben. Nem beszélve arról a sok emberről, aki szívesen magához venné, de félti már meglévő kutyáját, nem szeretné, ha ez az ismeretlen kutya széttépné.

Higgyétek el nekünk, sokszor tényleg ezen múlik az állatok sorsa. Csak azt kérjük, búcsútok legyen egyenes, és az állat érdekében mondjatok el nekünk mindent. Nektek nem kerül semmibe, de őneki mindez felbecsülhetetlen lesz.

Köszönjük.