Az emberek általában annak örülnek, ha valami számukra fontos dolog a helyén van, rendben van. Néha megijednek, mikor hirtelenjében nem lelik, és mindent félretéve, azonnal lázas keresésbe fognak. Majd boldogan sóhajtva megkönnyebbülnek, amikor kiderül, nem igazolódott be a legrosszabb gyanújuk.

A telepen van, amikor fordítva érzek. Ma reggel, a hétvége után úgy tűnt, semmi nem változott, minden olyan, mint az előző héten. Tettem a dolgomat, telt az idő, ám valami furcsa érzés kerített hatalmába. Volt egy bizonyos, éles és magas hangú ugatás, amely mindig lelkesen fogadott, amikor arra jártam. Ma ezt már nem hallottam. A kamaszkutyák kifutójához érve felágaskodtam a kerítésre, a túloldalon 2 kiskutya szintén így tett, köldökig lógó nyelvvel várták, mikor simogatom meg őket. Egy szénfekete buksi viszont hiányzott. Az, amelyikből az a kedves vakkantás ered, amitől berezonál az ember feje. Mindez eltűnt. Ám mielőtt kezdtem volna megkönnyebbülni, megkérdeztem munkatársaimat, mi történt. Nos, mosolyom a válasz hallatán azonmód megjelent, és nem is tűnt el jó sokáig.

Ugyanis Jancsika nincs már, örökbefogadták a hétvégén. Remélem, kalandos és boldog élete lesz, megérdemli!

Meséltem egy apróságról, egy izgő-mozgó szőrgombócról, meghatározhatatlan szülők elképesztő porontyáról. A Mütyür nevet kapta, a múlt héten hazavittem kezelni és szórakoztatni. Annak rendje és módja szerint, amikor a karanténideje lejárt, becsülettel visszavittem a telepre, hogy aki majd örökbe akarja fogadni, el is vihesse tüstént, immár épen és egészségesen. A helyzet az, hogy tudtam arról is, valaki nagyon szeretné a kiskutyát. Ez a valaki már délelőtt 10 órakor ott várakozott az örökbefogadó helyiségben, aggódva figyelte az órát, jön-e még valaki Mütyürért. Amikor végül úgy tűnt, egyedüli jelentkező, a kutyát átvette és boldog, büszke tulajdonosa lett a farkát eszeveszettül csóváló kis állatkának. Nagyon remélem és bízom abban, jó gazda válik belőle, a kutyából pedig, aki egy igazi rosszcsont, hűséges és okos társ.

Ja, igen, elnézést, majdnem elfelejtettem: Mütyür az enyimé. ;)