Nehéz megfogalmazni mindazt az érzést, gondolatot, ami most bennem kavarog. Mi már reggel 8-kor ott voltunk, hogy “csőre töltve” várhassuk a klienseket, akik mind azért jönnek, hogy hazavigyenek egy állatot, segítve ezzel nekünk is abban, hogy ne legyen olyan nehéz dolgunk. Viszonylag jó volt az időjárás, mikor megérkeztem, de 10 órára, a nyitáskor már nagyon szeszélyes volt, mintegy illusztrálva az összhangulatot. Mindenki várakozva nézett a nap elé, de senki nem tudta, mi sül ki ebből. Nem is lehet az ilyet előre tudni. Főleg aznap nem, hiszen nyár előtt tartottuk az Örökbefogadó Napot, vizsgaidőszakban és tudtommal más rendezvények is voltak a városban (pl. a Rendőrnap), ezek mind-mind nehezebbé tették a dolgunkat.

Amint egyre erőteljesebben hirdettük a közelgő eseményt, úgy gyarapodott a leadott állatok száma, szerdától kezdve ez már a statisztikákban is visszaköszönt. Csak az örökbefogadási nap előtti 48 órában két komplett almot hoztak be. Érdekes azonban, hogy a szombati nap előszeleként szerdán és pénteken spontán mini-örökbefogadó nap alakult ki, nagyon sokan látogattak meg minket. Ez elég volt arra, hogy a hirtelen ránk zúduló leadás-hullámok okozta negatív hatásokat ellensúlyozza. Így hát, mire elérkeztünk a szombathoz, ugyanott tartottunk, ahol addig. Se nem rosszabbul, se nem jobban. A kapukat megnyitottuk, elkezdődött a nagy nap.

Ennyi embert egyszerre még nem láttam nálunk. Igaz, nem is voltam még örökbefogadó napon, ez az első. Nagyon jó érzés volt azt tapasztalni, hogy bár az emberek többségének voltak előzetes preferenciái, tulajdonképpen milyen kutyát is szeretne, ám az állatokat látva rájöttek, itt nem úgy lehet válogatni, mint egy boltban. Gyorsan alkalmazkodtak is mindehhez. Azt hiszem, mindenki tisztában volt azzal, miről szól az egész. Meg kell mondjam, a kutyák nagyon-nagyon kitettek magukért, igazán büszke vagyok rájuk! Még az is nyugodt és kedves volt, aki amúgy izgága természetű. Nem tudom, de valahogy tisztában vannak azzal, miről szól a marketing. :) Ám az állatgondozók és az önkéntesek – utóbbiak a részükre előzetesen megírt tájékoztató alapján – részletesen beszámoltak a kiválasztott állatok jellegzetes tulajdonságairól, hiszen nincs annál rosszabb, mint hogy egy kutya többször is visszakerül hozzánk.

Mindenki, aki itt volt, akár látogató, akár önkéntes, illetve a telep munkatársa volt, minden egyes ember sokat tett azért, hogy a nap gyorsan teljen, a hangulat pedig jó legyen. A délelőtt folyamán majdnem minden kennel előtt álltak nézelődők, de mint kiderült, ez a vihar előtti csend volt. Még nem ütötte el a delet az óra, sokkal többen érkeztek, de már nem csak egyazon célból. A látogatók mellett egyre gyakrabban jelentek meg olyanok, akik kutyájukat hozták pórázon, ezen kívül hárman egyenesen dobozzal a kezükben jelentek meg. Egyik dobozban 3 színhibás rottweiler kölyök (alig látható fehér pamacs volt a mellkasukon, viszont a fajtastandard szerint kizárhatóak a tenyésztésből), a másikban 6 kismacska, a harmadik dobozban 2 fekete, keverék kiskutyát találtunk.

Azt hittem, a dolgom szombaton csupán az lesz, hogy széles vigyorral az arcomon kiadjak minden négylábút, pecsételjek, chipeljek, oltási könyvet ellenőrizzek, ha kell, oltást adjak, tanácsokkal lássam el a tulajdonosokat, pár kedves és köszönő szó, aztán adios, amigos! Ehhez képest az időm felét az érkező állatokkal voltam kénytelen tölteni. Nagyon elromlott a kedvem, mert úgy éreztem, mintha direkt el akarnák rontani a napunkat. Viszont azzal is tisztában voltam, azért időzítették sokan mára a leadást, mert így talán több esélyt kap az állatuk, mint egyébként. Délutánra a kép nagyon vegyesen alakult. Szinte háborúban álltak a leadók és örökbefogadók, mi pedig figyeltük a kiélezett versenyt, vártuk, mi lesz mindennek az eredménye.

A kiadható kölyköket azonnal elkapkodták, csupán ketten maradtak a nap végére. A felnőttek közül is volt elég, akiknek búcsút intettünk. Legszerencsésebb az egyik rottweiler kölyök volt, ő csupán alig két órán át várakozott nálunk. Na jó, az igazat megvallva végigaludta az egészet, nem igazán volt tisztában azzal, mi is történik vele. :)

A nap nyers, délelőtt 10 órától délután 3 óráig számított végeredménye: 18 elvitt és 9 behozott kutya. A 6 említett, behozott kismacskát pedig kivétel nélkül elvitték. 24-9. A körülményeket és a helyzetünket tekintve szép arány!

Ám én itt nem állok meg. Személyes véleményem szerint az örökbefogadó nap, mint olyan, sokkal bonyolultabb, mint hogy pusztán az aznap elvitt és behozott állatok statisztikáját elemezzük. Ha valaki korábban kiszemelt magának egy bizonyos állatot, az szemfüles volt és még a hétköznapok során bejött érte. A mostanában leadott kutyák esetében pedig az örökbefogadó nap csak az utolsó lökést adta meg. Ugyanis akinek eszébe jut egyszer, hogy idehozza a kutyáját (főleg most, a nyaralószezon előtt!), előbb-utóbb meg is fogja tenni. Átnéztem a számokat egy hét távlatában, szerdától (május 30.) e hét keddjéig (június 5.) 34 kutyát hoztak be és 40-et vittek el. Magyarul, nemcsak, hogy több üres kennelünk maradt, mint az Örökbefogadó Nap előtt, hanem azt a sok kutyát is mind el tudtuk helyezni, pedig többségüket alig egy-két nap alatt szállították be. Nem azt mondom, hogy a helyzetünk rózsás, de azt igen, hogy most mi mindannyian (a telep vezetősége és munkatársai, az Állatmentő Liga, a Cerberos Kutyaiskola, a Fehérkereszt Állatvédő Liga és a Kutya-segélyszolgálat) kéttucatnyi kutyát mentettünk meg. Ennél többet nem tehetünk, de mindezt szívből tettük!

Még egyszer és itt is nagyon szépen köszönöm a segítséget mindenkinek, aki velünk volt és segített nekünk! Azoknak pedig, akik meglátogattak minket, és sikerült is új kedvenccel távozniuk, kívánok virgonc, de engedelmes kutyát! :)

Fényképezni sajnos nem volt időm, de pár képet sikerült készítenem:

Sokkal több kép található az Állatmentő Liga Facebook-oldalán, itt.