Szergej Szergejevics jó természetű ember volt, nyugodt. Pontos, mint a svejci óra. Havonta egyszer spiccesen ment haza a kocsmából, mindig ugyanazon a napon, a hónap 3. hetének keddjén. Ám soha nem volt gond vele. Alacsony, vékony és cingár, barna ember volt. Tette a dolgát, jól tartotta egy szem feleségét, gyereke nincs. Fizette az adót rendesen, néha többet is, mint kellett volna, de mindig azt mondta, inkább legyen több, mint kevesebb, ettűl egészséges a nemzet. Egy dologra volt büszke egész életében: a bajszára. Az a bajusz mindig szabályos, vékony és zsíros volt. Fénylett és csillogott. Csak erről volt hajlandó az emberekkel beszélgetni. A bajuszokról. Sajnos erről a jótét lélekről többet nem igazán lehet mesélni, hiszen egyszerű volt, mint a pofon. Tudta is magáról, és szerette ezt a tulajdonságát. X évnyi és Y rubelnyi adófizetés után letette a kanalat. A felesége megsiratta, ahogy azt köll, majd hümmögött egyet és folytatta életét.

Egyetlen lény volt a kerek világon, akit megviselt Szergej Szergejevics halála. Azóta is hiányzik neki. Hiányzik, persze, hiszen Szergej – bár erről senki sem tudott – minden áldott este, pontban 6 órakor kiballagott vele a kert végébe, leült a padra, rágyújtott kövér pipájára és hosszasan mesélt neki. A bajuszokról. Szvetlána a gazdája halála után hiába ült ki nap, mint nap a pad mellé, Szergej soha többet nem látogatta meg. Az állat egy ideig még téblábolt abban a hosszú kertben, majd elballagott. Keresett egy helyet, ahol foglalkoznának vele, mesélnének neki. Tette ezt addig, míg eljutott hozzánk. Bekopogott.

Szvetlána már idős hölgy, bal elülső lábának könyökízületét krónikus gyulladás támadta meg. Az ilyen nagy termetű, koros állatoknál ez gyakori jelenség. Kezelni nem igazán lehet, csak a gyulladást kis mértékben csökkenteni és a fájdalmat csillapítani. Adtunk neki erre gyógyszert, aminek hatására javult az állapota. Ezzel felhagytunk egy idő után, mert nem akartuk terhelni a szervezetét. Sajnos mostanra már megint nagyon rossz állapotban van. Sántít, a nagy fájdalom miatt nem szívesen mozog, egész nap fekszik. Holnap a kezelését újrakezdjük, de ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. Fizioterápiát, ízületi bántalmakra adható kiegészítő szereket (hyaluronsav, kondoritin-szulfát, stb.) írnék fel neki, időszakos gyulladáscsökkentésekkel és kíméletes életmóddal. A szeme kicsit ijesztő, de nem rendkívüli dolog. Ectropiuma van, ami a szemhéj kifelé fordulását jelenti, fajtajelleg és valószínűleg veleszületett. Egy nagyon egyszerű plasztikai beavatkozással helyrehozható lenne.

Tekintélyes méretéből fakadóan eleinte óvatosan bántunk vele, de hamar rájöttünk, megbízhatunk benne. Nem fog ő megtámadni soha senkit, fajtájára egyébként is jellemző a higgadtság. Ellenkezés nélkül és szótlanul engedelmeskedik. Tekintetéből nehéz a gondolatait kiolvasni, de az látszik, hogy hiányzik neki Szergej, látszik, hogy volt egy gazdája, aki mellett nyugodtan élte életét, aki mellett boldog volt. Megviseli az ittlét. Egyáltalán nem neki való ez a hely. A legtöbb kutya a napi “összritmus” szerint éli életét, vannak csendesebb és hangosabb időszakok, de a kutyák mindig kommunikálnak egymással és élénken figyelik a körülöttük zajló eseményeket. Szvetlána nem. Nem figyel semmire, senkire, magába fordulva búslakodik. Amikor azonban időt szánok rá, bemegyek és letérdelek hozzá, hálásan, nagy komolyan odabattyog és lefekszik a lábamhoz. Nagyon szeretne egy gazdát, én is nagyon örülnék annak, ha valaki magához venné, őt itt, a telepi kennelben látni igazán elszomorító. Gondoskodásra van szüksége, társalgásra.

Ajánlom mindenki figyelmébe! Több, mint egy hete elvihető, ne kelljen itt várakoznia túl sokáig! Fajtája egyébként is rendkívül rosszul viseli a láncot, a kennelt. Hát még ilyen lábakkal és múlttal…

Új hírek: Szvetlánát a Konrad Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület vette szárnyai alá. A kutyáról készítettem pár képet, mielőtt megkezdte nagy utazását új otthona felé…