Az előző blogbejegyzés (Megtelt!) nyomán megjelent internetes újsághír (lásd itt) adta meg a lökést, hogy a következő, mai posztomban azzal foglalkozzak, ami a legfontosabb (!) a telep működése és az itt lévő állatok sorsa szempontjából.

Ugyanis a 168 Óra Online cikke, az első verzióban mindenhol úgy fogalmazott, “Megtelt az Illatos úti menhely”, “A menhely azt kéri…”, stb. Könnyen belátható, hogy ha már felelős, hivatásos újságírók sincsenek tisztában azzal, hogy mik is vagyunk mi, nagyon hiányosak és tévesek lehetnek az emberek információi rólunk. Emellett sokan elbagatellizálják ezt a kérdést, mondván, menhely és gyepmesteri telep között nincs különbség. Mindkettőben elveszett, kóbor, illetve leadott kutyák vannak elzárva, amelyeket meg lehet nézni, örökbe lehet fogadni. Ez nagyon nem igaz! Kiigazítást kértünk és kaptunk. (A cikk megjelenését, a segítséget ezúton is köszönjük a Szerkesztőségnek!)

A menhelyek magánszemélyek, alapítványok és nonprofit szervezetek által alapított és működtetett létesítmények. Szigorú ellenőrzésnek vetik alá őket, mielőtt megnyithatják kapuikat, amely során az illetékes hatóságok meggyőződnek arról, hogy az adott menhely alkalmas-e a vállalt feladatok elvégzésére, és a kutyák megfelelő körülmények között vannak-e tartva. Miután az engedélyt megkapja, vezetőinek döntése szerint működhet, így a menhely saját szervezése, elképzelései alapján valósíthatja meg azt, amit elérni óhajt. Céljaik mindig jók, az állatokat átvenni, gondozni és pátyolgatni akarják, addig, míg örökbefogadót nem találnak neki. Sajnos a menhelyek is megtelnek. Ekkor viszont a menhely saját maga dönthet arról, hogy ebben az esetben hogyan oldja meg az elhelyezési problémákat. Megteheti, hogy kijelenti a kutyáját újonnan leadni szándékozó tulajdonosoknak, hogy sajnos megteltek, forduljanak más menhelyekhez. Megteheti, hogy állatorvost alkalmaz, aki a kiválasztott, és jogilag a menhelyhez tartozó állatokat elaltatja, hogy az új, nagyobb örökbefogadási eséllyel rendelkező állatokat befogadhassa. Tipikus és rendkívül sajnálatos tény az, hogy a menhelyek többsége is állandó anyagi gondokkal küzd, ugyanakkor működését a pénzügyi lehetőségei alapján szabhatja meg.

És itt rejlik az a hatalmas különbség, amely miatt tisztában kell(ene) lenni azzal, hogy mi miért nem vagyunk menhely.

A gyepmesteri telepek, így az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálat és Ebtelep is, teljesen más úton és célból jöttek létre. Olyan, közpénzből finanszírozott, európai uniós és magyar törvények, rendeletek, határozatok alapján kötelezően működtetett intézmények, amelyek legfőbb célja az állampolgárok jólétének, egészségének és testi épségének biztosítása, garantálása.

Állategészségügyi feladataink:

  • a Főváros közigazgatási határain belül, belterületen a háziasított állatfajok kóbor egyedeinek befogása;
  • az önkormányzatok jegyzői által elkobzott kutyák átvétele;
  • az állategészségügyi hatóság rendelkezésére a veszettségre, ill. veszettség fertőzöttségre gyanús húsevő emlősállatok 90 napos megfigyelése.

Állategészségügyi szolgáltatások:

  • az elkobzott és tovább tartani nem szándékozott kutyák („megunt állatok”) díjmentes átvétele a lakosságtól;
  • a tulajdonos kérésére a gyógyíthatatlanul beteg, idős állatok elaltatása térítési díj ellenében;
  • térítési díj ellenében a veszettség szempontjából aggályos húsevő emlősállatok 14 napos megfigyelése.

Mi tűnik ki ebből a felsorolásból? Az, hogy az állatok gondozása, vizsgálata és kezelése, vagyis az az állatorvosi működés, ami ma már a napjaink legnagyobb részét kiteszi, nem a feladatunk! Az Illatos út rossz híre leginkább abból ered, hogy régebben valóban csak a meghatározott feladatok alapján működött. A telep ellátása jogilag teljesen megfelelően történt, azonban megszámlálhatatlanul sok állat volt szenvedő alanya ennek a mostoha rendszernek. Ez felháborította az embereket, és nem is alaptalanul.

Kérem, jegyezzék meg, az Illatos út minden egyes állatot köteles átvenni, függetlenül attól, van-e hely, vagy nincs! Ez az, ami miatt ég és föld a különbség köztünk és a menhelyek között. Akármit is mondunk mi állatorvosok, arról, hogy milyen emberek vagyunk, hogy mennyire szeretjük az állatokat, ha a telep megtelik, altatnunk kell, mert elsődleges feladatunk, minden egyebet félretéve, hogy legyen egy helye a fővárosnak arra, ahol biztonságosan elhelyezheti, elkülönítheti a lakosság testi épségét veszélyeztető kóbor kutyákat. Minden más feladat, elképzelés csak ezután következhet.

Írtam volt, hogy nem feladatunk az állatok orvosi ellátása. Mégis, nekem, bár nem régóta vagyok itt, legtöbb energiámat már az állatok gondozása, kezelése emészti fel. Néha szinte teljesen el is felejtem, hogy nem egy kisállat-kórházban dolgozom, hanem gyepmesteri telepen. Reggel 8 órától du. 4 óráig tart a munkaidőm, de pl. csütörtökön este fél 6-ig maradtam, mert próbáltam stabilizálni két, parvovírusban szenvedő kiskutya vérkeringését, hogy legalább másnap reggel 8-ig életben maradjanak, amikor folytathatom intenzív kezelésüket. Ma délelőtt kaptam a hírt, hogy mindketten elpusztultak, a 3 napos folyamatos felügyelet, kezelés ellenére.

Mindazonáltal tény, hogy az alapvető gyepmesteri feladatok mellett jelentős mértékben azon dolgozunk, hogy az itt lévő állatok meggyógyuljanak, örökbefogadásra alkalmas állapotba kerüljenek és lehetőleg minél kevesebb szenvedésben legyen részük. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy nem követünk el hibákat, de eltökélt szándékunk, hogy javítsunk az állatok körülményein, és a hibákat is megpróbáljuk a rendszer folyamatos javításával kiküszöbölni. Ugyanis egy 150 egyedes, állandóan változó létszámú állományt teljes felügyelet alatt tartani nem kevés odafigyelést igényel és tökéletes logisztikai rendszert. A rendszer működik, bejáratott, de sok olyan apró hiba van benne, amelyet látunk, azonban rendkívül nehéz kijavítani. Igyekszünk.

A telep megtelt. Szerencsére pénteken több állatvédő szervezet is kivitt kutyákat, és állampolgárok is meglátogattak minket. Mérleget minderről hétfőn készítek és közlök. Eddig nem kényszerültünk altatásra, de még mindig pengeélen táncolunk. A parvovírusos kiskutyák példáját azért is említettem meg, hogy megmutassam, nem válogatunk. Akiket meg tudunk menteni, megteszünk értük minden tőlünk telhetőt. Egy dolog van, amin biztosan nem tudunk segíteni: a teltház.