Első munkanapomon rögtön a mélyvízbe lettem dobva. Egy csontsovány, két éves kan kutya jelent meg a kezelőben, akinek arra sem volt ereje, hogy saját lábán tegye meg azt a 20 méteres távot, amely a kezelőasztalt és a kennelét elválasztotta. Érdeklődésemre kiderült, hogy két hete, március közepén került be a telepre, befogás útján. Fizikai állapota már akkor nagyon rossz volt.

img-20120405-00195

A rendszeres és bőséges táplálás ellenére nem hízott, továbbra is kilátszott minden csontja. Ennek oka is kiderült. Tünetmentesen került be a telepre, egy olyan helyre, ahol rengeteg kutya van egymás mellett. Az ilyen helyek szinte törvényszerű velejárója a kennelköhögés, amelyben több vírus és baktérium együttesen, rendkívül ragályosan terjedve teszi próbára a kutyák szervezetét. A legtöbb állat enyhe orrfolyás és köhögés, tüsszögés kíséretében, “influenzaszerűen” átesik rajta, majd szervezete legyőzi és meggyógyul. Olyankor viszont, amikor egy rendkívüli módon legyengült és megviselt szervezetű kutya kerül ilyen körülmények közé, a helyzet megváltozik.

Tóbiás megroggyant immunrendszere nem tudott megküzdeni ezzel a fertőzéssel. Pár tünetmentes nap után orra elkezdett váladékozni, ez a váladékozás nagyon gyorsan gennyessé vált, rettenetesen köhögött, szájon át vett levegőt. Amikor egy kutya a száján át lélegzik, az súlyos légszomjra utal. Azon a hétfőn már riasztó állapotban volt. Diagnózis: súlyos és kiterjedt tüdőgyulladás. Hiába állt a tünetek megjelenése óta és több, mint egy hete kezelés alatt, naponta adott erős hatású antibiotikummal és kiegészítő, erőnlétet növelő terápiával, a kutya gyengült és hiába evett rengeteget, még tovább fogyott. Feltettük az asztalra, akkor készítettem a fent látható képet róla. Alig kapott levegőt, mégis nyugodtan tűrte a kezelést, minden ellenkezés nélkül.

Rögtön feltűnt nekem a kutya nyugodt természete, elegáns mozdulatai. Kóbor kutya volt, egyáltalán nem bízott bennünk, de elfogadta, hogy naponta legalább 3 injekciót kap, ezen felül panasz nélkül tűrte, hogy egy héten át minden nap minimum fél órát kellett a kezelőasztalon töltenie, amíg infúziót adtunk neki. A másik, ami feltűnt, az az, hogy gyönyörű állat lenne, ha nem lenne ilyen ramaty állapotban és visszanyerné súlyát. Keverék, de szép formájú fejjel, tigriscsíkos szőrzettel, agárszerű alkattal. Mérete egy magyar vizsláé. Rossz volt hallgatni a légzését, tüdeje olyan hangot adott ki, mintha dörzspapírral súrolnának valamit. Egyöntetűen kijelentettük, a súlyos állapota miatt nincs 15-20 %-nál több esélye arra, hogy átvészelje a betegséget. Ha pedig igen, nem tudjuk, mennyire szenved maradandó kárt a tüdeje. Ennek ellenére tovább folytattuk a kezelést, most már hörgőtágítóval kiegészítve, ami segít könnyebben lélegezni, hátha ettől erőre kap. A tablettát naponta kétszer adtuk, az ezzel járó kellemetlenségekért jó adag simogatással kértünk tőle elnézést.

A kutyának mintha csak arra lett volna szüksége, hogy végre levegőt kapjon. Péntekre, bár tüdeje továbbra is rettenetes volt fonendoszkóppal hallgatva, de már legalább nem a száján át lélegzett. Lassan eljutottunk arra a szintre is,  hogy mikor nagy döndüléssel kinyitottuk a kennele rácsát (máshogy nem lehet), már nem próbált meg elbújni előlünk. Érdeklődve figyelte közeledésünket, egy-két esetlen farokrándulásra is felfigyeltünk. Nocsak! A bőséges, gennyes, kétoldali orrfolyás nem szűnt meg, kondíciója siralmas volt… Részletes esetismertetővel láttuk el a hétvégén itt lévő állatorvost, akiben megbízhatunk, de ennek ellenére tartottunk a hétfőtől. Nem tudtuk ugyanis, ez a javulás csak átmeneti, vagy a gyógyulás kezdeti jele.

img-20120405-00198

Hétfőn reggel mindenekelőtt szemrevételeztük Tóbiást. Élt, ez nagy megkönnyebbülés volt számunkra. Azonban az, amit utána tapasztaltunk, mikor átvittük a kezelőbe, mindent felülmúlt. Támogatással, dülöngélve ugyan, de a saját lábán tette meg az utat. Ennek nagyon megörültünk. Most már biztos voltam benne, hogy van benne valami agárszerű, nemesen lépdelt, szinte a levegőben járt, ahogy az agarak szoktak. Tüdőzörejei csitulni látszottak, de köhögése újra előjött, ez aggasztó volt. Kezelését, immár 4. hete, ugyanolyan intenzitással folytattuk, s mivel a hörgőtágító szemmel láthatóan segített neki, azt sem hagytuk el. Napról-napra erősödött, kezdett előjönni izgőmozgó természete, napi program lett a sétáltatása, egy kis mozgás, friss levegő sosem árt! A kezelés és séta végén a kutya szinte futott vissza a kennelébe. Az volt az egyetlen hely, ahol teljes biztonságban érezte magát, a rengeteg kutya között. Pont az Ebtelep egyik kennelében, ez szerintem nagyon szomorú dolog.

Csütörtökön már nem volt egyszerű dolog a kezelése, ahogy megálltam előtte, máris rám ugrott. Tappancsait megfogtam, úgy maradt percekig, komoly szemekkel nézelődve, simogatást követelve, két lábon. Ezt az új szokását a története végéig nem hagyta el. Ugyanezen a napon, csütörtökön jött a jó hír, hogy a Cerberos elvinné Tóbiást, találtak neki egy gazdát, kertes házzal. Nem szerettük volna még kiengedni a telepről, ugyanis szemlátomást a jelenlegi kezelés szép javulást hozott nála, kértük, adjanak neki még egy kis időt, jöjjenek vissza érte hétfőn, aznap már utazásra kész állapotban lesz. A kutya mintha értette volna, miről van szó, rohamosan gyógyult, javult az állapota. Ezen a héten, hétfőn végül már nem lehetett vele bírni, menni akart. Teljesen mindegy volt neki, hová, csak hadd mozogjon. Korán megjöttek az alapítvány képviselői, utolsó kezelés, receptek és orvosi tájékoztatás a további kezelésekhez, microchip, papírok, nosza, menjünk. Sokszor visszanézett ránk, mielőtt berakták a kocsiba a számára idegen emberek, de biztattuk: jó és ennél ezerszer jobb helyen leszel!

A hidegzuhany: Tóbiás távozása után figyelmeztettek a munkatársaim, nagyon becsüljem meg, ha egy történet ilyen szépen végződik. Ezért érdemes ezt csinálni, itt dolgozni, de nem lesz ez ilyen könnyű.